Na jóreggelt népek! Tyú, olyat mesélek, megőrültök. Főleg ha figyelembe vesszük, milyen sűrűn blogolok, én mint mocskos szemétláda. Olyan keddem volt 2 hete, hogy azt csak most tudtam feldolgozni, de azóta se tudok balra nézni, úgy megviselt. Készüljetek. Veszélyes lesz.
Az egész ott kezdődött, hogy kedden bementem dolgozni reggel 6-ra, mint egy ember és a nap folyt a maga medrében, hogy nehogy egy átlag felhasználónak feltűnjön, hogy valami hiba van a mátrixban. Egészen 7 óráig nem is történt semmi extra. Ekkor egyik kollégám bejelentette, hogy ő bizony leszarja az egészet, és megy haza. De olyan lendülettel, hogy a héten már be se jön. Na ez volt az a pont, ahol visszagondolva rájövök, hogy kurvára igaza volt. Egész nap annyit dolgoztunk, hogy a főnök mondta nézzünk meg egy helyet a gyárban, mert be lészen üzemelve valamikor a héten, aztán flottul menjen minden. Amikor nagyon unatkoztunk meg melegünk is volt már a műhelyben, gondoltuk kinézünk körbenézni.
Nézzük szépen sorban a kapcsolószekrényeket, és az egyikhez érve azt mondja a másik kollégám aki bátran szembeszállt a mocskos elnyomó nappal, hogy: Höhö ott egy egér. Én az elmúlt 5 hónap alatt egy darabot se láttam még. Hát mondjuk most se sokat. Mert ez bizony két (legalább) 32 amperes késes biztosíték betápja között volt megsülve. Aki nem tudja mennyi az a 32 amper, és hogy mi az a késes biztosíték betápja, annak csak annyit hogy ott kurvasok áram van. Miután kioperáltuk a megmaradványát, a szinte biztos hogy nem csernobili egérnek, utána visszatértünk a meleg kis kuckónkba, mert féltünk hogy nagyon elfáradunk ebben a sok munkában. Meg eléggé elkezdünk fázni abban a 10 percben amíg nem voltunk a műhelyben. Így aztán visszatértünk, hogy én folytathassam a könyvemet, kolléga pedig az unatkozást.
Mivel vagyok olyan jó fej, hogy csak ritkán cigizek a műhelyben (főleg azért hogy legalább 1,5 métert sétáljak a dohányzóig, ha már egész nap csak ülök) így most is felkerekedtem eme megterhelő és embert próbáló útra. Közben eszembe jutott, hogy 2 napja szólt a főnök, hogy a műhely előtt van 4 db üres kartondoboz, és azoknak valamilyen funkciót kéne adni, esetleg hirtelen felindulásból elkövetett helyváltoztatást is tehetnének az egyik szelektív hulladékgyűjtő felé. Főleg abba amelyikben más papírhulladékok vannak. Így hát én inkább az anyagmozgatást választottam, így az alap 1,5 méteres kitérőmet megtoldottam egy megterhelő 10 méteres szakasszal ami testvérek között is 700%-os távnövekedés ami rengeteg. Visszafele gondoltam, ha már úgyis a tekercselő műhely előtt jövök el, akkor csak beköszönök a tekercselő kollégának meg a diákjának.
Amint beléptem csöngött is a telefonom. Gyorsan lekezeltem a bennlévőkkel, aztán nézem a kijelzőt hát az egyik volt osztálytársam és/vagy munkatársam hív, a villanyszerelő időkből. Miután az ilyenkor szokásos tiszteletköröket lefutottuk, úgy gondoltam rákérdezek hogy micélból is zavart meg a nagy munkában. Finoman kezdődött a tapogatózás. "Gergő tudsz te nyelveket" és a "nem akarsz külföldön dolgozni" mondatokból meglepően hamar leszűrtem, hogy külföldön kéne dolgoznom (bár a mai napig nem derült ki hogy mit) nagy erőkkel, nem úgy mint most. Én finoman hárítottam a lehetőséget, és nálam munkanélkülibb embereket javasoltam. Aztán a jól megszokott: majd valamikor iszunk egy sört elköszönéssel pontot is tettem a továbbjutás kérdőjelére, és visszatértem a könyvemhez. (Tyú most jut eszembe hogy fel kell rakni a telefonomra Isaac Asimov: Alapítvány összes könyvét mert jövőhéten megint nehéz és megterhelő napok lesznek.)
Aztán fél 2 környékén eszembe jutott, hogy felhívom én a másik volt osztálytársamat és/vagy kollégámat, hogy beajánlottam egy nagyon jó külföldi melóra. Aztán a szokásos tiszteletkörök lefutása közben annyira elterelődött a beszélgetés, hogy el is felejtettem neki mondani miért hívtam, de mivel megbeszéltük hogy megyünk 3D szemüveget venni mint mostanában oly sokszor különböző vendéglátó ipari egységekben, hogy nem is volt akkora gond. Nem úgy mint az hogy 13:45-kor én úgy döntöttem hogy még így a munka vége előtt elszívok egy viszlát cigit. Csakhogy miközben nikotinmámorban rugdostam különböző villanymotorokat, hallom ám hogy a műhelyben csörög a telefon.
Na mondom, nem tudom ki vagy jóbarát de neked most felveszem a rendelésed, oszt majd a délutános ha unatkozik és arra is jár, akkor majd segít és még rendes is voltam, hogy felvettem. Erre a főnököm belekiabál a bal fülembe, hogy azonnal kapjam fel a trafóház kulcsát és a kollégával kézen fogva teperjünk le a kulcshoz tartozó lakathoz hogy openingeljük a helyszínt elzáró ajtót nagy erőkkel. Zsebre vágom a kulcsot, jobb vállamra dobom a villanyszerelő táskámat, átrobogok a szomszédba kollégáért, mert épp a műszerészekkel készítenek elő valami világuralomra törő tervet, és őt meg a bal vállamra kapom és úgy robogunk le a trafóházhoz. A főnök már ott áll egy számunkra ismeretlen emberkével és nagyon erősen nézik az ajtót. De mivel nem tudják hogy szorul, így a gondolatukkal nem tudják kinyitni az ajtót. Az új emberke mint megtudtuk azért érkezett, hogy megtekintse a honfoglalás kori trafóházunkat (mert amúgy a történelem könyvekkel ellentétben azért telepedtünk itt le mert már akkor itt volt áram, és már le is volt transzformálva, úgyhogy akár nézni is lehetett az X-Faktort meg a Barátok közt-öt sőt még a Dallast is) azzal a céllal, hogy az egyik cellát nagy erőkkel felhasználják egy jövőre kezdődő építkezéshez, ami a konzervgyár bővítése céljából jön létre.
Hát álldogálunk bent a trafóházban, mutatjuk körbe hogy hát itt is áram van, meg itt is áram van, sőt a kanyar után is áram van. Aztán kinyitottunk neki egy fa szekrényt csak úgy folyt kifele az áram, annak bizonyításául hogy ott is áram van. Egy nagy diszperzites vödröt is akartunk neki mutatni, hogy abban is több liter áram van de azt már messziről elhitte. Vagy csak félt hogy a fejére húzzuk, amiért itt kell álldogálnunk ahelyett hogy mennénk hazafele a picsába. Mivel a főnök érezte a feszültséget a levegőben, (háháhá értitek a feszültséget háháhá egy trafóházban... na mindegy) így mondta, hogy mi nyugodtan menjünk haza. Erre kolléga mondja, hogy nagyon szívesen és hogy örömmel fogja majd a délutános kiengedni őket, mert hogy ez az ő kulcsa és inkább nem hagyná itt ha lehet, mert nehogy eldiffundáljon a kulcs az éterbe, ahogy manapság a kulcsok csak úgy szoktak ha egyedül hagyják őket, ebben a mocskos rohadt kapitalista világban. Mivel a nézelődőnk közel húzódott az egyik sínhez, így ő is érezte a feszültséget a levegőben, (háháh... inkább hagyjuk) így mondta hogy semmi gond, amit akart azt már megnézte, úgyhogy akár együtt kézen fogva is leléphetünk ebből a villamos (nem az hanem a másik) erőátviteli és elosztó helyiségből. Én meg gondoltam, hogy esetleg anyád, mér nem jöttél korábban, vagy mentél, mert egész hónapban rája értem, egy nap van amikor sietnék, erre pont akkor jössz. De mint később kiderült, ennek így kellett történnie. Úgyhogy lemálháztunk a műhelyben, és tepertem fel az öltözőbe mert késében voltam.
Az hogy ezután mi történt a következő részben kiderül, de hogy fenntartsam az érdeklődést itt van néhány bulváros (nem az hanem a másik) szalagcím. "Időutazás! Lehetséges, vagy csak egyszerű hipertérugrás volt?" vagy "Kishíjján életveszélyesen fejberúgták a buszmegállóban várakozó emóst. A szakértők tanácstalanok" esetleg "Jó tanácsok osztálytársaknak és/vagy kollégáknak. Hogy üljenek úgy a vendéglátó ipari egység teraszán egymással szemben hogy mind a kettejük szemébe szemből süssön a nap." és "A Volán Zrt ráteszi a kezét a kocsmákra. Ivás előtt mutassa fel bérletét." És sok más hasonló is lesz legközelebb.
Na addigis. Béke!
