Na, hamár második évadnál tartunk, akkor stilszerűen (így kell leírni?) kezdjük egy folytatással, mint ahogy George Lucas csinálta anno 77-ben egy messzi-messzi galaxisban (vagy 72-ben amikor Csepelen laktam?).
Ott járunk a sztoriban, hogy a polgári esküvő után visszatértünk Kriszta szüleinek a házához, hogy itt az új stratégiát figyelembe véve, megtámadózzuk a Szajol meletti üdülőhelyet. Azt még tegyük hozzá, hogy indulás előtt mi ecsémmel lepakoltunk itt az Abonyi házban, mert az egyik terv szerint majd ide visszajövünk csucsulni. El is indult az egész csapat nagy hévvel (azért nem Mávval mert épp sztrájkolt vagy csak akart) a közel 30 Km-es távot maga mögött hagyni és az esküvő következő fázisát elkezdeni.
Az út odafele szinte zökkenőmenesen zajlott. Kivéve azt az egy darab kátyut ami egy híd kellős közepén volt. Kb. akkora volt mint én. Magyar utak rulez.
Megérkeztünk úticélunkhoz az Alcsi-Holt-Tisza Szabadidőközpont csodálatos helyszínére. Helyszínre érkezésünk után gyors terepszemlét tartottam, arra az eshetőségre hogyha az éjszaka elszabadulnának nagyon az indulatok, akkor tudjam merre mehetek. Volt itt minden kéremszépen. Kis tó, ping-pong asztal, rakétnak látszó kenu és ami a legjobban tetszett, az egy kiülős, sok embert befogadós, fedett kerthelyiség valami, (nem jut eszembe az a szó aminek hívják) szabadtéri sörcsapolóval kombinálva. A probléma csak az volt hogy nem üzemelt. Amíg az ifjak fotózkodtak egy párat a fotós és a hadsereg segédletével, addig én felkészülve az estére gyorsan megborotválkoztam. Bár utánna, már csak majdnem olyan szőrös voltam mint előtte.
Na, lassan eljött az idő, amikor a két fiatal megházasodik így, a pap legnagyobb meglepetésére a szabad ég alatt, a Tisza felett el is kezdődött a ceremónia. A házasságkötődés alatt nagyon úgy nézett ki, hogy esni fog az eső, de mivel látszódott hogy jó emberek gyűltek itt össze, így a szellők és az én Jedi erőm segítségével a felhők továbbvonultak. Úgy mint az a horgász, aki csak azért fordult vissza mert nem akart a motorcsónakjával zajt csapni. Innen is köszönjünk ha olvas minket. Amikor elkezdődött az akciódúsabb akarod-e hites rész még a nap iskisütött. Szép volt na. Jött a meghatódás, gratulálás a feleségnek, sok szerencse kívánás férjnek (:D) a rizs dobálás és a legjobb rész, amikor a csajok egymással harcolnak a menyasszonyi csokor elkapásáért. Mivel egy stégen voltunk ezért öcsémékkel be is készítettük a kamerás mobilokat, hogyha véletlenül valaki a vízbe is ugrana utánna. És megraktuk téteinket arra, hogy ki fogja elkapni. De azt nem mondom el hogy ki nyerte a fogadást. Legyen annyi elég hogy én. A hadsereg felvette a védelmi pozíciót az ifjú pár után és így haladtunk vissza a nap további eseményei lebonyolítására.
Amikor a helyszíni zsemlét tartottuk kiderült, hogy az új terv szerint én meg öcsém inkább itt akarunk aludni és így jobb lesz mindenkinek. Csakhogy ezzel az volt a gond, hogy a cuccunk meg Abonyban volt. Nem volt mit tenni, fel kellett kerekednünk és akár az életünk árán is, de meg kelett szereznünk a felszerelésünket. Így öcsém mint hivatásos diplomata tárgyalásokat folytatott az ifjú párral, hogy nemhogy ideadnák a kocsit és akkor mi elszáguldanánk érte. Csak megyünk meg jövünk. Max 1 óra. A terv szerint. Mivel Bélu magasan képzett diplomatat és 2* is 6-ost dobott, így elindultunk vissza a motyónkért. A kivezető útón figyeltünk, hogy majd hol kellesz nekünk visszafele jönni és ki is néztünk magunknak egy jó nagy táblát helyzetjelző pontnak. Meg egy benzinkutat. Nagyjából emlékeztem az útra így én voltam a navigátor, öcsém meg a pilóta. Meg amúgyis szakadt az eső a visszaúton így ha történt volna valami, kenhettem volna az egészet öcsémre :P
A Prolong és a hiperhajtóművek mágikus erejét meglovagolva hamar visszaértünk a házhoz ahol a cuccunkat hagytuk. A titkos recept alapján kinyitottuk a kaput, hogy összeszedjük ami kell nekünk. Öcsémet elküldtem a 3 pár cipőért, énmeg beszaladtam az utazótáskáért. Olimpiai csúcs közeli idővel kihoztuk és bedobáltuk a cuccot a kocsiba, miközben esett az eső és elindultunk visszafele. Abony határában kb. 5 perc ótózás után öcsém elkezdett gondolkozni, hogy átveszi a másik cipőjét mert abba könnyebb vezetni. Ekkor én megkérdeztem öcsémet, hogy elhozta-e a cipőmet meg a Krisztáét. Amire egy satufékkel és egy 40-es tempónál elkövetett egyíven megfordulással válaszolt.
Visszaszáguldottunk a házhoz és elkezdtük keresni a két pár cipőt. És ha már itt voltunk akkor magunkhoz vettük a kabátunkat is amit szintén ittfelejtettünk az első körben. Kocsiba ismét beugrottunk és újra célbavettük a visszatérési pontot. Amikor kiértünk Abonyból nem sokkal később egy útelágazódáshoz értünk. Ahol mehettünk jobbra vagy balra. Na nekünk jobbra kellett volna menni. Vagy balra. Esetleg jobbra. De szinte biztos hogy balra. Az a lényeg hogy Debrecen felé. Ezért is lepődtünk meg amikor megláttuk az Üdvözöljük Szolnokon táblát és a városba vezető úton talátuk magunkat. Ismét satufék egyíven megfordulás. Na megtaláltuk a helyes utat a sarkcsillag segítségével, mivel ekkorra már erősen elkezdett sötétedni. És már fater is hívott, hogy hol vagyunk már. Mondtam neki hogy 10 perc.
Visszafele úton még volt hátra egy feladatunk. A végső megpróbáltatás. Be kellett mennünk a Corába. Nagynehezen megtaláltuk a megfelelő utat ami bevitt a bevásárlóközponthoz. Egy kézifékes 720 fokos megpördüléssel beálltunk a parkolóba és ki is ugrottunk a kocsiból, hogy gyorsan bevásároljunk. 1 dolgot kelett vennünk. 2-es méretű fehér harisnyát. Hirtelen felindulásból be is támadtuk a harisnyaosztályt, de mivel öcsémmel nem vagyunk rendszeres harisnyahasználók így nem igazán tudtuk, hogy mit is keresünk. Na akkor most képzeljétek el a képet. 2 nagyonjóképű pasi (főleg én) talpig öltönyben a harisnyák közt keres és válogat. Nem sok sikerrel. Így kértük egy eladó segítségét. Számomra meglepő módon kézségesen segített is nekünk. A fő probléma az volt hogy nem volt fehér harisnya. Így végső elkeseredésében Corá-s segítőnk vad telefonálgatásokba kezdett. Kevés sikerrel. Végül kiválasztottuk a legvilágosabb harisnyát és elindultunk a kasszához. Fizettünk, de éreztem, hogy ez így nem tesz jót a hírnevünknek, így vettem még egy gyújtót is, csakhogy helyrebillenjen a lelki egyensúlyom. Megkérdeztünk egy biztonsági őrt, hogy hogy is tudnánk mi visszajutni a megfelelő útirányba de mivel nem voltunk egy hullámhosszon és ő sokkal ittasabb volt mint én, inkább egy vásárlótól kértünk útbaigazitást. Beugrottunk a kocsiba és elindultunk nagy kerékcsikorgások közepette visszafele. Ekkor ismét hívtak, hogy hol járunk még mindíg. Mondtam hogy 20 perc ott vagyunk.
140%-ra tekertük a hiperhajóművet, meghánytuk jól szénnel a kazánt és elindultunk a visszafele vezető úton. Pár perces ótókázás után meg is láttuk az első ellenőrzési pontot ahol majd le kell fordulnunk. Benzinkútnak így még egy ember se örült. Ami táblát pedig először néztem ki magamnak, azt most az éjszaka homálya fedte, így nem sok esélyét láttam arra, hogy ez alapján visszataláltunk volna. Amikor megérkeztünk már javában ment a mulatós a Gilányi tesók közreműködésével. Megérkezésünk örömére pedig koccintottam egy jó kis megypálinkával a pilótámmal és kaja melett elkezdük mesélni mit is alkottunk.
Ja, amúgy ha valaki Abony és Szajol között talál egy alighasznált Fiat Brava dísztárcsát az szóljon már mert valahol elhagytuk.
Bocs amúgy, hogy sokáig nem írtam, csak morális mélyponton voltam. Meg időm se volt. Meg blablabla. És ha sok hiba lenne benne, akkor az azért van mert ninsc fent májkroszoftvörd a gépen, énmeg magamtól nem tudom kijavítani, mert még a sablon levélben is hibákat csinálok. De ez már egy másik történet.
Na béke.